A bagolyházból baktattam a Nagyterem felé. A téli szünet utolsó előtti napja. Holnap lesz a Hollóhát elleni kviddics meccsünk! Muszáj megnyernünk, bár a Hugrabug nem ellenfél. Nekünk nem. James ennek ellenére nagyon izgatott. Folyton új taktikákon dolgozik, és a Hollóhát múltkori edzésére kémet is küldött. Nem sok hasznunk lett belőle, ugyan is, csak két hülye rajongója vállalta a feladatot, ők pedig nem értenek a kviddicshez, és nem tudták elmondani, milyen taktikát alkalmaznak. Nem tudom, James mit várt. Ezek után engem akart elküldeni, kevés sikerrel, mert megmondtam senki, hogy nem kémkedek, és ah annyira kíváncsi, menjen ő. Ezek után felhagyott ezzel a hülye ötlettel, és inkább új figurákat tanított nekünk, ami lássuk be, hasznosabb, és több sikert is aratott.
Nem értem, miért ilyen izgatott mindenki... Mondjuk, új fogójuk van, és nem tudom, jó-e, vagy sem. Lisa Haydennek hívják a csajt, elég okos, és kifejezetten fogó termete van. Tulajdonképpen az egész csaj úgy néz ki, mint én, csak szőke a haja, de a szeme is zöld, és épp olyan szeplős az orra, mint nekem. És mivel fogó, kicsi, könnyű, és fürge. De hogy milyen a technikája, az majd most derül ki, mivel a kémek nem tudták elmondani. Azért azt is vegyük figyelembe, hogy neki egy olyan felmenője sincs, aki kviddicsezett, nekem meg ott van apa, anya, a nagyapám, meg még ki tudja?

Az öltözőben vagyunk, James épp a lelkesítő beszédét tartja. Fura, a lelkesítő beszédeken nem sűrűn ásítozik az ember. Kivéve ha James tartja őket...
- ... akkor mindent bele! – fejezte be James.
Kiléptünk a pályára, mire a griffendéles szurkolótábor felmorajlott. És nem csak az. Volt még egy ház, amelyik nekünk szurkolt. És az nem a Hugrabug volt. Hanem a Mardekár. Azt hiszem, ez bekerül a történelemkönyvekbe. Ilyen még nem volt. Annyira elcsodálkoztam, hogy majdnem elfelejtettem felszállni amikor Madam Hoch belefújt a sípjába.
Végül is, mindenki elrugaszkodott, és felröppentünk a levegőbe. Éreztem, ahogy az arcomba csap a szél, és belekap a hajamba. Lisa is felemelkedett, és nem messze tőlem megállt, hogy körülnézzen. Én is kerestem a cikeszt, leírtam pár kört, de sehol nem láttam.
Lisával találkozott a tekintetünk, rám mosolygott, én pedig visszamosolyogtam. Rendes csaj, még ha most az ellenségem is.
Az egyik hajtónk, Sally pontot szerzett, mire a piros-arany, és a zöld-ezüst szurkolótábor üdvrivalgásban tört ki. Még most sem hiszem el, hogy nekünk szurkolnak. Hogy lehet ez? Aztán a hollóhát egyik hajtója szerezte meg a labdát, és ők szereztek pontot. Aztán mi, aztán ők, aztán megint mi. És akkor megláttam egy kis aranylabdát körülbelül hat méterrel alattam. Lefelé irányítottam a seprűm, és a nyomába eredtem, Lisa pedig utánam. A Hollóhát terelője egy gurkót küldött felém, de Al időben odaért, és megcélozta vele az egyik hajtót, akinél épp a kvaff volt. Már csak pár centi volt vissza, amikor Lisa beért. Én mindkét kezemmel elengedtem a seprűm és... Lisa keze már későn ért oda, a markomba zártam a kis aranylabdát, és a magasba emeltem. Madam Hoch belefújt a sípjába, közben az egyesült szurkolótáborunk már valósággal őrjöngött. Ahogy leérkeztem a földre, az egész csapat a nyakamba ugrott.
- Megfulladok – nyögtem, de közben nevettem.
- Tényleg engedjétek el, mert nem tudok másik fogót találni a következő meccsig – vigyorgott James. Milyen rendes.
- Köszi, bátyus, aranyos vagy – mondtam még mindig nevetve. Nem tudtam nem nevetni, annyira boldog voltam.
A szurkolók beözönlöttek a pályára, és gratuláltak a csapattagoknak. Lucy a nyakamba ugrott, és majdnem megfojtott, Roxy csak nevetve figyelte, de az ő szeme is csillogott. már csak a Hugrabug van hátra, és megnyertük a kupát!
- Buli a klubhelyiségben! – rikkantotta James.

És mit ad isten, tényleg lett buli. Mondjuk James nem sokat látott belőle, mivel az elején a barátnőjével smárolt, aztán felmentek a fiúk hálókörletébe. De így is jó volt a hangulat, sokan gratuláltak. Amikor már nagyon melegem volt, és untam is, gondoltam, sétálok egyet. Lementem a parkba. Jól esett a friss levegő. Az egyik fa felé vettem az irányt, amikor hangokat hallottam egy távolabbi fa mögül.
- Sajnálom, Scorpius... Ez így nem mehet tovább. Apám kiakadt, amikor megtudta. Én már ezt nem bírom. Szeretlek, de...
Rose... – hallottam Scorpius hangját. – Nem számít, hogy mások mit gondolnak. Te magad mondtad! Ne csináld, Rose! Én belehalok!
- Sajnálom... – halottam Rosie elcsukló hangját. Elsírta magát, aztán ár csak azt láttam, hogy Rose sírva rohan a kastélyba.
Jaj ne! Ez mind Ron miatt van. Mindenki elfogadta, csak ő nem! Hogy lehet ilyen önző?!
Csöndben odasétáltam, nehogy Scorp meghallja. Mikor észrevett, összerezzent.
- Lily? Mit csinálsz te itt? – kérdezte halkan.
- Szakítottatok? – kérdeztem meg sem hallva az előbbit.
- Igen – mondta jeges, érzelemmentes hangon, miközben a tavat nézte, de nem hiszem, hogy látta is. Igazi Malfoy...
Sajnálom - mondtam, és tényleg sajnáltam. – Majd rendbe jön minden! Hidd el... Ki fogtok békülni!
- Hallottad, mit mondott. A szülei sosem egyeznének bele, hogy egy ilyennel járjon.
- Dehogy is! Beszélek velük. Hermione biztosan nem így gondolja. Ron pedig... Ron nem számít! Ron imádja Rosie-t, bármire rá tudja beszélni!
- Rose nem akar velem járni. Neki ez túl sok. Én ezt hittem... Hülye voltam, tényleg azt hittem, hogy nem számít, hogy ki milyen háznak a tagja, hogy milyen családból származik, és hogy ez működhet. Azt hittem, elég, hogy én szeretem őt, és ő szeret engem. De már abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán szeret...- mondta, és olyan keserűség hallatszott a hangjából, amihez foghatót még sosem hallottam. Istenem, Rose képes volt eldobni, pedig a legjobb ember, akivel valaha találkoztam!
- Jaj Scorp... – mondtam. A szemembe nézett, most először, mióta ott ültünk. Belenéztem a szürkéskék tekintetbe, ő pedig az én szemembe. Olyan volt, mintha megállt volna az idő.
Ki hitte volna? Az ifjú Potter és Malfoy egymás mellett ülnek és beszélgetnek.
És akkor lassan, nagyon lassan közelebb hajolt, és megcsókolt, de nagyon lágyan. Villámcsapásként ért. Biztos vagyok benne, hogy csak azért tette, mert össze volt zavarodva. Elég jól csókolt, azt meg kell hagyni, de volt bennem annyi lélekjelenlét, hogy ne csókoljak vissza.
Elfordítottam a fejem. Valószínűleg ő is észhez tért, mert nagyon elsápadt, és szólásra nyitotta a száját.
- Lily... – kezdte.
- Felejtsük el ezt azt az egészet!
- Én...
- Tudom, hogy csak azért tetted, mert össze vagy zavarodva, és hogy Rose-t szereted, nem kell magyarázkodnod! Felejtsük el, oké?
- Rendben.
Némán néztük a tavat. Fel akartam állni, hogy bemenjek a kastélyba, és fejemre húzzam a takarót, de egyszerűen nem ment. Csak ültem, és bámultam a tavat, és közben azon gondolkodtam, hogy lehet Rose ilyen szívtelen, és ilyen gyenge. Itt van ez a fi, aki oda van érte, az életét kockáztatta miatta, felvállalta, hogy járnak, és ő csak így eldobja!
- Lily... – törte meg végül Scorpius a csendet, és megint rám nézett.
- Igen? – kérdeztem, és én is a szemébe néztem.
- Örülök, hogy van egy ilyen barátom, mint te.
És itt jött el az a pont, amikor nem érdekel, mint gondol rólam, és az sem, hogy ő egy Malfoy, és hogy félig meddig Rose pasija, a nyakába ugrottam, és megöleltem. Mint egy barátot.