Végül, mégis szerencsém volt egy szőkéhez. Csak nem azzal, akivel beszélni akartam, de ez részletkérdés. A díszes páros másik tagjával hozott össze a sors, vagyis a szőke lánnyal.
- Hé, te! – mondtam roppant kedvesen. Érthető, hogy nem tett felhőtlenül boldoggá. Az egyik barátnőm barátjával enyelgett az imént, mégsem beszélhettem vele kedvesen.
- Igen? – fordult hátra. Idegesen megrezegtette méteres műszempilláit, közben sütött az arcáról, nem díjazza, hogy rabolom a drága idejét, amit minden bizonnyal sminkeléssel, vagy más hasznos tevékenységgel töltött volna.
Gondoltam, nem maradok adósa, becsmérlő tekintettel, fintorogva végigmértem a rózsaszín különböző árnyalataiban pompázó szerelését. Leginkább egy nagy, habos puncstortára emlékeztetett.
- Ismerjük egymást? – kérdezte, miközben idegesen hátradobta káprázatos szőke hajzuhatagát.
- Nem – mondtam. Azt nem tettem hozzá, hogy ezt nem is nagyon bánom. – Lily Potter vagyok.
- Dora Hattowey – mondta türelmetlenül. - Mit akarsz?
- Csak azt szerettem volna megtudni, hogy mi a francért smároltál Scorpius Malfoyjal?
- Sejtettem, hogy a rajongói ostromolni fognak a féltékenykedő kérdéseikkel – sóhajtott színpadiasan.
Felnevettem.
- Nem vagyok a rajongója, ha nem tudnád, Scorpiusnak barátnője van.
Erre elkomorodott.
- Nézd, nekem erre nincs időm. – És egyszerűen ott hagyott.
Dühösen rúgtam bele az egyik páncélba, aminek egyetlen hibája, hogy rosszkor volt rossz helyen. Csörömpölve szétesett, a darabjai szétgurultak, és szemrehányóan csillogtak a kora délelőtti napfényben. Szitkozódva elslisszoltam, mielőtt Mrs. Norris kiszagolta volna, hogy a közelben vagyok.
Különben is, nem értem, hogy bírja egy macskai lyen sokáig. Tudom, hogy kilenc élete van, de akkor is, legalább háromszor annyi idős, mint én!
Mindenesetre, megtépem ezt a Dorát. Nem jövök rá, honnan ismerős…
Fáradtan huppantam le a klubhelyiség egyik piros foteljébe. Behunytam a szemem és a kezembe temettem az arcomat. Már a fejem is fájt.
- Hé, mi a baj? – kérdezte egy ismeretlen hang.
Felnéztem. Magas, fekete hajú srác állt előttem. Hetedévesnek tippeltem. Zavartan pislogtam.
- Izé, semmi, csak fáradt vagyok… Ő, ne haragudj, ismerjük egymást?
- Tudtommal nem. Michael vagyok.
- Lily – mosolyogtam rá, mert kedvesnek tűnt.
- Tudom. James húga vagy. Évfolyamtársak vagyunk.
- Részvétem – vigyorogtam, ő meg nevetett.
Ekkor tömény parfümillat csapott meg olyan erővel, hogy hátrahőköltem. Először azt hittem, hogy Dora Hattowey sétál be a klubhelyiségbe, de aztán rádöbbentem, hogy nem egészen. Ez a csaj épp úgy nézett ki mint ő, csak neki zöld volt a szeme, és kevésbé nézett rosszindulatúan.
Akkor esett le a tantusz. Ő Cintya Hattowey. Ikrek. Ezért volt Dora olyan ismerős. Hogy én erre nem jöttem rá! Michael elfintorodott.
- Jaj ne… Én megyek szia.
Egy szempillantás alatt felszívódott, mintha ott sem lett volna. Cintya felém tartott.
- Szia… Laura, ugye így hívnak? – kérdezte hasonlóan fontoskodó hangnemben, mint Dora.
- Igazából… - kezdtem, de úgy tűnt, hidegen hagyja, hogy engem voltaképpen Lilynek hívnak.
- Csak azt akartam megkérdezni tőled, hogy nem tudod, hova ment Michael? – szégyenlősen lesütötte seprűs szempilláit. – Az előbb mintha veled beszélgetett volna.
- Fogalmam sincs – mondtam őszintén. – Azt hiszem, sietett valahova – tettem hozzá, miközben igyekeztem elfojtani egy vigyort.
- Kár – sóhajtott csalódottan. – Viszlát később, Laura.
És ellibbent a lányok hálókörlete felé. Egy ötödéves fiú kábán nézett utána. Talán csak elkábította a parfümillat.
Mire visszanéztem, Michael megint mellettem volt. Kis híján szívrohamot kaptam.
- Ezt hogy csinálod? – kérdeztem csodálkozva.
- Gyakorlat teszi a mestert – vigyorgott.
- Mi bajod vele? – böktem arra a helyre, ahol a szöszi eltűnt.
- Ha valami nagyon rózsaszínre vágyom, inkább eszek egy puncstortát – fintorgott Cintya hűlt helyét fixírozva.
- Pedig azt hittem, a fiúknak bejönnek az ilyen lányok. – Az ötödéves srácra néztem, aki minden bizonnyal készségesen kiugrott volna a csillagvizsgálóból, ha Cintya arra kéri.
- Nekem nem – jelentette ki.
- Te tudod – vontam meg a vállam.
- Elszaladt az idő – nézett a falon lógó nagy, ronda, és cikornyás órára pillantva. – Viszlát, Laura – utánozta Cinty affektáló hangját.
- Szia – köszöntem vigyorogva.
Egészen jó kedvvel indultam edzésre. Időben odaértem, és sikerült végig elkerülnöm Robot. A végén igyekeztem hamar meglógni, mégis utolért.
- Szerintem te menekülsz előlem – közölte szemrehányóan.
- Ugyan már – mondtam nem túl meggyőzően. – Miért menekülnék?
- Ezt nem nekem kell tudnom – vonta meg a vállát. – Hanem neked.
- Most választ vársz?
- Igen.
- Fáradt vagyok, kímélj meg a keresztkérdéseidtől, jó?
- Menekülsz, mindig lerázol.
- Úgy gondolod? – kérdeztem szórakozottan, miközben a hajamat igazgattam. Oké, nem figyeltem rá. De miért mindig nekem kell megmondanom minden kérdésre a választ, és megoldanom minden problémát?
- Lily, figyelsz rám egyáltalán?
- Ühüm. – Menet közben elég nehéz fonni. De tényleg, ez nem kifogás. Megtorpant. Én is.
- Mi az? – tudakoltam meglepetten.
- Miért nem veszel soha komolyan? – kérdezte. Ártatlanul pislogtam.
- Miért ne vennélek komolyan?
Karba tette a kezét, a szemei sértődötten villogtak.
Lesütöttem a szemem, aztán bűnbánóan néztem rá.
- Ne haragudj!
Továbbra is dühösen nézett.
- Ígérem, ezentúl komolyan foglak venni – sóhajtottam.
- Na jó, megbocsátok – mondta színpadiasan. Ki mondta, hogy nem vagyok jó diplomata?
Kék íriszei vidáman csillogtak, és annyira helyes volt, hogy éreztem, a térdem gumivá válik.
Az idilli pillanatot egy olyan hang szakította félbe, amit a legkevésbé sem szerettem volna hallani.
Dora Hattowey és Scorpius Malfoy kézen fogva közeledtek. Na jó, elismerem, inkább Dora lógott Scorpiuson, aki fintorogva elhúzta a száját, de akkor is… Ezt elégedetten konstatáltam.
Amikor Dora velem beszélt, olyan volt, mint egy jégcsap, most azonban mézes-mázos hangon hízelgett Scorpiusnak. Scorpius meglátott, és igyekezte lerázni magáról a minden bizonnyal manikűrkészletéről csacsogó Dorát, több-kevesebb sikerrel.
Most, hogy így visszagondolok, úgy nézhettem ki, mint aki rögtön ráveti magát a szöszire, mert Rob megfogta a kezem, és halkan, hogy csak én halljam, odasúgta:
- Ne csinálj jelenetet!
Dühösen Scorpiusra néztem, valószínűleg ő is rájött, hogy ezt nem ússza meg magyarázat nélkül, vagyis sokat fog még bűnhődni.
Csak azért nem téptem meg ott helyben az új „barátnőjével” együtt, mert túlságosan lekötött a tény, hogy Rob Wood a kezemet fogja. Tudom, hogy csak azért, hogy visszafogjon, de azért mégis. Ennek ellenére úgy tűnt, nem is akarja elengedni. De csak addig, amíg be nem húzott egy üres terembe.
Átváltoztatástan terem lehetett, a lemenő nap vörös sugarai beragyogták az egészet. Rob kérdőn nézett rám.
- Mi az? – törtem meg a csendet.
- Malfoy…
- Igen?
- Mi közöd Malfoyhoz?
Egészen elképedtem. Féltékeny? Scorpiusra? Felnevettem.
- Scorpius a barátom. – Ez magától értetődik.
Legyintett, mintha valami idegesítő legyet akarna elhessegetni.
- Láttam, hogy néztél, amikor megláttad azzal a lánnyal.
- Mert Scorpius Rose-zal jár, és Rose a barátnőm!
- Ezt el kéne hinnem?
- Nyilván – tettem karba a kezem dühösen. – De nem igazán értem, hogy miért tartozom neked magyarázattal.
Nem szólt egy szót sem. Csak magához húzott, és megcsókolt. Egy pillanatig felrémlett bennem, hogy tennem kéne valamit, de aztán az agyamat ellepte a rózsaszín köd, és képtelen voltam gondolkodni. Csak pár pillanatig tartott. Aztán finoman eltolt magától, megfordult, és kiment.
Dermedtem álltam. Úgy éreztem, képtelen vagyok megmozdulni.
Kielégítő választ adott a kérdésemre, az biztos.
Leültem egy székre. A kopott pad tele volt firkákkal: diákok ezrei ültek benne, és belevésték örömüket, bánatukat. Talán a nagyanyám is ült benne? Vagy valamelyik másik felmenőm? Nagy esély van rá.
Egy érdekes feliratra lettem figyelmes.
„A férfiakban mindig is a hibáikat szerettem. Mi tagadás, volt mit szeretni rajtuk.”
Felnevettem, Milyen kreatív diákok járnak Roxfortba. Nem értem, miért papol McGalagony folyton arról, hogy nem engedjük kibontakozni a kreativitásunkat, és passzívak vagyunk.
Arra eszméltem, hogy nem látom a padfirkákat. Felálltam, és a Griffendél-toronyba indultam. Félúton azonban Scorpiusba botlottam.
- Már egy órája kereslek, hol voltál?
- Szerintem inkább te tartozol magyarázattal – mondtam csípősen.
- Van magyarázatom.
- Azt nagyon remélem.
- Dora… Rám szállt. Nem tudtam lerázni. Tudod, hogy szeretem Rose-t.
- Úgy tűnt, nem nagyon ellenkezem.
- Azt hittem, utána békén hagy!
- Ne haragudj, hogy ezt mondom, de te abszolút nem értesz a nőkhöz – mondtam fejemet csóválva.
Sértődötten nézett rám, karba tette kézzel.
- Ezt kikérem magamnak!
- Az, hogy valaki jól néz ki, még nem minden!
- Szóval jól nézek ki? – vigyorgott.
- Azt hittem, ezzel tisztában vagy…
- Így is volt, de jól esik a megerősítés.
- Tereled a témát.
- A Dora-ügyet lerendeztük, nem?
- Nem. Scorp, te megcsaltad Rose-t! Csak hogy lerázz valakit, nem csalhatod meg vele a barátnődet!
- Ez nem volt megcsalás… - morogta, és láttam, hogy kezd dühös lenni.
- De igen, az volt!
- Elárulnád, miért kell neked mindenbe beleszólnod? Semmi közöd hozzá, kivel vagyok, és mikor! Apámnak igaza volt… Ti Potterek tényleg mindenbe beleütitek az orrotokat.
Szó nélkül otthagytam. A belé fektetett hitem összeomlott, csak romok maradtak utána. Éreztem, hogy a könnyeim végigszántják az arcomat. Sírtam. Pedig én utálok sírni. Két fiútestvér mellett megedződik az ember. Nem akartam mást, csak aludni, és nem gondolni semmire. Sem Robra, sem Scorpiusra, se semmire…
De még mielőtt a klubhelyiség ajtajához értem volna, beleütköztem valakibe.
- Hé, nem tudsz vigyázni? – kérdezte szitkozódva. A könnyektől homályosan láttam, de a hangját megismertem. James volt az.
- Hugi… te sírsz? – Nem csoda, hogy James meglepődött, előttük soha de soha nem sírtam még. Talán csak amikor nagyon kicsi voltam.
A tény, hogy már le sem tagadhatom, hogy bőgtem, annyira elkeserített, hogy még jobban rákezdtem.
James láthatóan zavarban volt. Sután megölelt, és megsimogatta a hajam.
- Ugyan már. Mi történt? Bántott valaki?
Egészen megnyugodtam. Hirtelen mérhetetlen hála öntött el James iránt, amiért ahelyett, hogy kinevetett volna, megvigasztalt, és azt mondta, nem mondja el senkinek.
Abban a pillanatban hihetetlenül hálás voltam, amiért van két lökött bátyám.

----

Elolvastad? :) Kérlek írj KRITIKÁT!!!