2.

Azon kaptam magam, hogy körülbelül 5 perce nyújtózkodom, és mély levegőt veszek. Harry nem volt mellettem, gondoltam, lement már… Hiszen 11 óra volt.
Az a két betű… Talán csak odaképzeltem. Istenem, miért rágódom milyen hülyeségeken?
Meg sem próbáltam rendbe szedni magam, a gyomrom korgása kiugrasztott az ágyból, (már amennyire tudtam mozogni) és lesiettem a földszintre. Az előző estének nyoma sem volt. Minden a helyén… Mi több, az ebédlőasztal már roskadásig volt étellel.

- Anya?
- Itt – szólt ki a konyából, aztán ő maga is megjelent. – Mi az, miért vágsz ilyen fejet? Ennyire zavarok?
- Nem, dehogy… Csak csodálkozom, hogy nem mentél haza.
- Már megyek is, ne aggódj! – mondta, és folytatta, mielőtt kimagyarázhattam volna magam. – Billtől hallom, hogy valami nincs rendben Ron és közted. A héten szépen eljöttök az Odúba, és megbeszéljük, jó?
- Anyaaa!
Közben megérkezett James, és csillogó szemekkel pásztázta az ebédlőasztalt.
- Fiam – morgott anya, és a pálcáját fenyegetően meglengette – szerencséd van, most nem érek rá, de legközelebb lenyírom a hajad.

Anya pillantása felért egy Magyar Mennydörgő tűzokádásával, James pedig úgy nézett rá, mint egy évtizeddel előtte, amikor anya elvette tőle a játékseprűjét.
Most pedig elégedett vigyorral dehoppanált, bizonyára látta rajtam, ha elég gyors lennék, megfojtanám. Albus és Lily trappolva jöttek le a lépcsőn, és sutyorogva tárgyaltak valamit. Ugyanabban a pillanatban jelent meg Harry is a fürdő ajtajában, és a százdolláros mosolyával közeledett felém.

- Na de Lily! – röhögött James – Az ott rajtad Lorcan ingje!
Harry és én ijedten kaptuk fel a fejünket. Valóban, Lilyn egy össze-vissza gombolt sötétkék kockás ing volt… De Lily arckifejezése megnyugtatott. Elég meggyőzően közölte velünk, hogy a bátyja mekkora barom…
- Rossz az, aki rosszra gondol James Potter – morogta, s közben úgy nézett szegényre, ahogy pár perccel előtte a nagyanyja. Istenem, én miért nem örököltem azt a pillantást… Néha igazán hasznát venném. – Hosszú történet. – fordult felénk.
- De nekünk van időnk, Lily Potter – vigyorgott James.
Harry nem akart egy újabb Lily és James féle háború tanúja lenni, így közbevágott:

- Van valami, aminek nagyon fogtok örülni.
- Fel kell áldoznunk Lilyt? – találgatott James, és kapott érte tőlem egy nyelvcsomó-átkot.
- Őm… Szóval elintéztem a nyaralást Korzikára.
- Korzikára? – kérdezte szomorúan Al. – De azt mondtad, Svájcba megyünk jódlizni…
- Dehogy! Honoluluról volt szó, meg hogy kibéreltek nekem egy csapat hula táncos lányt! – nyöszörgött James, amint újra tudott beszélni.
- Szóval megvan az időpont, a szállás, és minden egyéb…
- De jövőre megyünk jódlizni? – kérdezte Albus reménykedve, mire Harry rámnézett. A szemében mintha megbánást láttam volna… Talán elképzelt miniszoknyában, fonott copfokkal a természet lágy ölén...
- Természetesen – vigyorgott rám. Biztos, hogy elképzelt.
- És a Hula táncosok? – szólt közbe elkeseredetten James. Biztos szépek lehetnek azok a lányok, ha ennyire sajnálja.
- Majd három év múlva – vigyorgott elégedetten Lily. – Azután ugyanis Canberrába megyünk szörfözni. Tudod te milyen helyesek az ausztrál pasik? Anya?
James segélykérően nézett rám.
- Lilynek sajnos igaza van – nevettem, aztán szabályosan felnyerítettem, látva Harry féltékeny arckifejezését.
- Szóval, visszatérve a nyaraláshoz, ha szeretnétek, egy hét múlva indulhatunk.
- Meddig leszünk ott? – kérdeztem, reménykedve, hogy legalább 20 évet mond. Kezd elegem lenni az angliai klímából. Meg azokból a helyzetekből, amikor a londoni taxisokra szorulok, akik olyan nyelven beszélnek, hogy azt már csak Jamesék értik…
- Az attól függ… Maximum két hétig.
Ennyit az emigrálásunkról.
Hozzáláttunk, és egy ideig csendben fogyasztottuk az anya féle születésnapi reggelit.

- Tényleg, és Korzikán milyen nyelven beszélnek a lányok? – kérdezte James. Valószínűleg már túltette magát a Hula táncosokon.
- Apa, te is ilyen voltál 17 évesen? – fakadt ki Lily. – Folyton a csajok!
- Hát… Bár olyan lehettem volna! – nevetett. – James a nagyapátokra ütött.
- Hurrá… - morgott Lily.
- Jut eszembe, valamikor a hétfőn el kell mennünk az Odúba. Anya összehoz egy vacsorát Ronékkal, hogy együtt beszéljük meg a problémákat.
- Fúj… Ez olyan Hetedik Mennyországos – mormolta Lily.
- Jól van – felelt Harry. – Akkor szerdán megyünk hozzájuk.
- De apa, már egy hete mondom, hogy szerdán Lorcannel megyünk a Holyheadi Hárpiák nyílt napjára…
- Hah! És Lysandert hol hagyjátok?! Látjátok anya, apa, Lily huncutk…
James kapott egy újabb nyelvcsomó-átkot, mielőtt még kimondja azt, ami miatt Lily puszta kézzel megölte volna.
- Jó, akkor legyen csütörtök. – szögezte le Harry. Nem volt más program. Bár… James elkeseredetten próbált tiltakozni, nem ment neki.

- Miért, milyen problémáink vannak? – kérdezte Albus.
Jó kérdés volt. Nekünk nincsenek problémáink. Ronald az, akinek problémái vannak. Azt akarja, hogy Rose okossága érvényesüljön ne pedig Lily külseje. És okossága.
De azért Rose sem csúnya, csak annak érzi magát, így aztán el is hisszük neki. És az egész mi miatt van? Mert Lily kihúzhatja a szemét…
- Nem nekünk vannak problémáink – mondtam végül, és ezzel le is zártam a témát. Lily kivett egy szelet barnakenyeret a kosárból. A bal tenyerén tisztán látszott a két betű… P+M.
- És hogy megyünk Korzikára? – érdeklődött Al.
- Gondoltam repülhetnénk…
- Harry, egy, azt meg hogy, kettő, nem ülök seprűre. – magyaráztam, de még mindig a betűk jelentésén agyaltam.
- Nem, nem… Gondoltam repülhetnénk… Repülővel.
- Aszta! – tátotta el a száját Albus. Mióta élek, azóta szeretnék repülni egy 747-essel!
- Szuper! – mosolygott Harry. – Akkor benne vagytok?
Én csak vállat vontam, és felsoroltam az összes P betűvel kezdődő szót magamban. Jézusom! Pénisz?!

Megköszörültem a tokom, és gondolkodás nélkül nekiálltam szövegelni. Jaj, add, hogy nem ilyesmi… De könyörgöm, miért írna ilyesmit a tenyerére?

- Lily, Al… James – kezdtem zavartan – Tudjátok… Tudjátok benne vagytok már abban a korban, és… Gondolom, hogy… Izé...
- Anya, ezzel elkéstél. – sóhajtott Lily. – James már rég szexuális életet él.
- Ez igaz?! – fakadtam ki.
- Jaj Lily, ne legyen már akkora a kis szád… És nem, anya, nyugi.
Szerencsére James hangjában is benne volt az a megnyugtató igazság.
- Na mindegy, azért elmondanám, hogy…
- És egyébként akkor már Lily az, aki…
- Kussolj!
James elégedetten vigyorogva dőlt hátra a székén.
- Lily… Miről van szó?
Lily elhúzta a száját, s közben elkeseredetten próbált a szemével gyilkolni. Szerintem nem állt már távol tőle…
- Csak arról, hogy James azt hiszi, lefeküdtem Lorcan Salamanderrel.
- És James… Miért feltételezel ilyesmit? – kérdeztem, és próbáltam nyugodt maradni.
- Nem látjátok? Az ő ingjében aludt!
- Csak azért, mert Gweong Jones dedikálta Lorcannek, még a Kviddics Világnapján, és Lily odaadta cserébe a Krum által dedikált… izé… - magyarázta Albus, Lily pedig hálásan nézett rá.
- A melltartómat adtam neki. – jelentette ki Lily meglepő nyugalommal.
- Krum dedikálta a melltartódat?! – akadt ki Harry.
- Lorcannek adtad a melltartódat! Ez szerintetek nem elég bizonyíték? – kiáltozott James.

Én nem szóltam semmit. Az elég bizonyíték, hogy Lorcan nevében nincs P, sem pedig M.
SalaMander…? Nem, ez hülyeség.