3.

James olyan ábrázattal ült a kanapén, mintha eltiltottam volna a kviddicsezéstől. Pedig mindössze annyiról volt szó, hogy az Odú-béli vacsora miatt nem tudott elmenni a „Walesi tini boszorkányok szépségversenyére”. Gyanítom, hogy nem tudna dönteni a lányok, a sütemények, és a kviddics között. Az élet számára ebből a három dologból áll.
Lilynek aznap nem volt kedve mélabúsan maga elé bámulni, inkább arról áradozott, milyen volt Lorcannel a Holyheadi Hárpiák nyílt edzése, és Luna mennyire rendes volt, hogy készített nekik uzsonnát, és nagyon örültek, hogy nem kellett elkölteniük egy csomó pénzt a büfében…

- És Lorcan mit tett örömében? Csak nem lesmárolt? – puffogott James.
- James, mára elég lesz – mondtam szigorúan.
- Mehetünk? – kérdezte Harry.

A kezembe nyomta a hopp-port, aztán betolta Jamest a kandallóba. Az kedvetlenül, és talán direkt nem tisztán mondta ki az úti célt. Harry a fejét rázta, és forgatta a szemét.

- Most megérdemli, hogy Chadwickék játékboltjában kössön ki.

Jamest Al, és Lily követték. Szerencsére egyik sem volt különösen lehangolt, amiért valószínűleg egy újabb veszekedést kell majd végighallgatniuk az anyjuk, és a nagybátyjuk részéről, így ők szerencsésen megérkeztek.
Mikor beléptem az Odúba, Ronék már ott voltak, anya Lilyt és Albust ölelgette. James nem volt sehol. Megvontam a vállam, és megkerestem apát.

- Szia Ginny! – köszönt vidáman.
- Szia papa… Ugye nem lépsz le? – kérdeztem ijedten, mikor láttam a cipőt a lábán, és a talárját a hintaszékén.
- Azt anyád nem engedné – felelt kicsit szomorúan. – Ron mostanában annyira… Annyira más.
- Tapasztaltam.
- Mi az oka?

Inkább nem válaszoltam. Megveregettem a vállát, és az épp akkor érkezett Harry felé vettem az irányt.

- James merre van? – kérdezte, miután körbenézett. Meg is kapta a választ: A kandallóban egy újabb alak tűnt fel.

- Soha többet nem utazom hopp-porral! – kiabálta. Anya mogyorós süteményének illata lecsitította egy időre.

- Hol lyukadtál ki édes bátyám? – kérdezte gúnyosan Lily, s közben vigyorgott.
- Biztos megint egy rakás Pansy Parkinson Barbie kellős közepén. Talán ki sem akart mászni! – mondta Albus, mire Lily és ő hangosan nevetni kezdtek.
- Nemsokára nagykorú leszek, és akkor… - fenyegetőzött James.
- Igen, pont egy év múlva Jamie – nevettem. – Addigra sajnos Albus már hoppanálni fog, gyanítom, hogy Lily meg elköltözik abból a bolondok házából, ( MI?! Ő MIÉRT?! ) így egyedül a szüleid lesznek azok, akiket ijesztgethetsz a nagykorúságoddal.
Rose persze komolyan vette a Lilys dolgot. Hermione rosszallóan nézett ránk, Ron szerencsére apával volt elfoglalva.

- Na, asztalhoz! – szólt ki anya a konyhából. Próbáltam minél messzebb ülni Rontól, nehogy ki találjam kaparni a szemét. Anya hamarosan tálalta az első fogást; gombalevest.
- Szóval… Arra vagyok kíváncsi, mi ez a feszültség közöttetek – mondta anya.
- Feszültség? Ugyan… - kezdte Hermione, de senki sem figyelt rá.
- Arról van szó, hogy Ginevra hagyja elkanászodni a gyerekeit – jelentette ki Ron.
- Elég szánalmas ezt a te szádból hallani – morogtam.
- Miért, szerinted, ha Rose prefektus, az azt jelenti, hogy…
- Albus is pont annyira prefektus, mint Rose, pedig én vagyok az anyja. Milyen érdekes!
Ron szerencsére éppen nem tudott mit válaszolni. A gyerekek – Lily és Rose kivételével – a lehető leghangosabban kanalazták a levest.
- Ron, a világon semmi közöd nincs ahhoz, hogy Ginny mit enged meg a… - kezdte anya.
- Igenis nagyon sok közöm van hozzá! A nagybátyjuk vagyok.
- Ó igen?

Meglepett, hogy Harry is beszáll a veszekedésbe.

- Akkor Hugo, most azonnal hazamész, átöltözöl, és elmész a barátaiddal köpkövezni!
- Ezt meg honnan…
- A nagybátyja vagyok – jelentette ki elégedetten.
- Ez több a soknál! – csattant fel Hermione. Ron azonban nyugodt maradt.
- Ha te így gondolod, akkor én úgy, hogy egy nagybátynak kötelessége megakadályozni, hogy az unokahúgából…
- Jaj Ron, fogd már be – morgott Lily. Élvezte, hogy mindenki elképedten nézi őt. – Nem kell ezzel a „nem lesz ringyó az unokahúgomból” szöveggel jönnöd, mert tök átlátszó. Egyébként, lehet, hogy neked nem tűnt fel, de a lányod minden második osztálytársának megengedik azt, amit nekem, hacsak nem többet. Mellesleg… Hagyjuk.
- Erről beszélek! – fakadt ki Ron. – Miért enged meg magának ilyen hangnemet?
- Mert te vagy a megértő nagybáty, aki olyan nagyon közel állsz hozzá – ironizáltam.
- Hát jó. De ennek meg lesz az eredménye – morgott Ron.
Anya és apa meg sem próbáltak rendet teremteni.
- Csak mert nem az én fiam az, aki hetente váltogatja a barátnőit! – folytatta Ron.
- Csak azért hiszed ezt, mert Hugo nem hozzátok fordul tanácsokért! – vágtam vissza. – Ron, miért akarsz überelni minket mindenáron?
- Überelni? A Potter családot? Ne röhögtess! Überelni a családanyát, akit havonta hívnak a férfimagazinok, akkor is, ha 37 éves? Ő persze nem fogadja el, ennyi esze neki is van!
- Ron…
- A családapát, aki világbajnok, mellesleg…
- Ronald…
- És három olyan gyerek, akik töretlen népszerűségnek örvendenek?
- Ron, hagyd már abba! Nem mi rendeztük el így az életünket, vagyis… Hidd el, hogy azért kviddicseztem 20 évig, mert szerettem, és nem azért, mert élveztem, hogy nem hagynak élni! Ami pedig előtte történt, azt te is tudod pontosan.
- Miért, mi… - kezdte Albus.
- Hidd el, hogy nekem is voltak szüleim, mint bárki másnak, nekem is voltak, és vannak rossz tulajdonságaim, így Jamesnek volt kitől örökölnie a tulajdonságait. Habár nem értem, mi a rossz abban, hogy a lányok kedvelik Jamest. Egyáltalán nem tehet róla, hogy tehetséges! Albust nem bánthatod, ő aztán meg sem próbálkozik azzal, hogy jobb legyen Rose-nál! Nem panaszkodhatsz, a lányod olyan, mint az édesanyja. Lily pedig…
- Velünk jöttök Korzikára – vágtam közbe. – Ha együtt töltünk egy kis időt, talán rájössz, hogy mi sem vagyunk tökéletesek.
Válasz nem volt.

- Finom volt a leves – mondta Albus bizonytalanul, megtörve a csendet. – Kaphatok még?
- Ginny, én nem nyaralok Hugóval, túlteng a nyáltermelése – motyogta Rose.
- Komolyan gondolod? – fordult hozzám Harry. – Én benne lennék…
- De mi nem. Jó nekünk… Izé, Walesben is.
- Ne már, apa, megint az a kastély? De hát te is utáltad! Azt mondtad, soha többet nem megyünk oda, főleg, mert jönnek Philipsék is, és te magad mondtad, hogy Mrs. Philipsnek akkora a se…
- Csend, Hugo!
- Ron… Igazság szerint én egyetértek Ginnyvel.
- Én is menni szeretnék. – jelentette ki Rose.
Ez volt a kegyelemdöfés.