6.

Harry és Hugo közé szorultam.
Előttem ült a három magzatom, és úgy tűnt, kivételesen náluk is létezik a testvéri szeretet. A felszállásnál ez odáig fajult, hogy szorították egymás kezét. Odakint beborult, Hugo pedig - aki az ablaknál ült – kiborult.
Meglepett, hogy James nem figyelt az előttünk hadonászó utaskísérőkre. Talán még mindig Madeleine-re gondolt? Kizárt. Nála az örök szerelem maximum 9 és fél percig tart.

- Harry? Te nem aggódsz James miatt?
- Merthogy?
- Nem lehet, hogy azért ez már beteges? Miért gondol ennyit a lányokra? Folyton csajozik…
- Jaj, Ginny, 16 éves!
- Épp azért, kinőhetné már…
- Mit szólnál, ha azt mondanám, hogy ez csak a kezdet?

Ennyit a nevelésről.
Pedig én már tudom, hogy James egy okos, és szép ügyvédnőt fog elvenni feleségül, és…
- Jut eszembe, apa megvannak még a Playboyok, amiket még Ronnal nézegettetek? – kérdezte James. Mintha csak a tegnapi ebédről kérdezné Harryt.
- MICSODA?! – fakadtam ki.
Ennyit az ügyvédnő feleségről…
Harry a füle tövéig elvörösödött, és dadogva közölte velem, hogy az régen volt…
De akkor Jamie miért tud róla? A férjem talán a Playboyból tanította olvasni a gyerekét, vagy mi?!
- Gusztustalan vagy, James Potter – jelentette ki Lily. – Apa, ez igaz?

A felszállás döbbenetes élmény volt – még annak is, aki a fél életét a levegőben töltötte.
Jó fél óra után már a La Manche felett repültünk, az utaskísérők pedig felszolgálták a reggelit. Csodálatos fedélzeti koszt. Én azt hittem ráhányok Hugóra. Vagy inkább Harryre, nehogy Roncimonci azt higgye, bajom van a magjaival. Sőt…
De meggondoltam magam. Vagy inkább magamba fojtottam a vágyat, hogy hátraforduljak, és lehányjam Ront. Hugo hangosan felkiáltott sírós hangon:
- Bezzeg ilyenkor nem jön a mama teletömni minket! Harry, vagy valaki gyorsan szóljon neki, hogy hoppanáljon ide egy zsák pirítóssal, vagy itt helyben nyakon szúrom magam!
Azon kívül, hogy az első osztály összes utasa, beleértve az utaskísérőket, minket bámult, nem történt semmi különös.
James már megint szemezett valakivel. Túl jól ismerem azt a milliódolláros mosolyát…
MADELEINE?!
Mi a fenét keres az a csaj a fedélzeten? És ő egy utaskísérő! Könyörgöm, hogy vághat ilyen buja fejet egy nő, aki éppen egy repülőgép fedélzetén dolgozik…
De civil ruhában volt. A repülőtéren legalább huszonötnek néztem, de mint az így kiderült, maximum 20 éves. Térdig érő szoknya, és fehér blúz volt rajta.

- James, nem mész sehova – jelentettem ki. Kettőnkön kívül valószínüleg senki nem értette.
- Csak nem akarom, hogy egy repülő mosdójában veszítse el a szüzességét – súgtam oda Harrynek.
- Te vagy a beteg, ha ilyeneket hiszel a saját fiadról – felelte. Te jó ég!
Jamest cseppet sem zavarta a tiltásom. Nem mertem bűbájjal a helyén tartani, még az kéne, hogy le is zuhanjunk.
Bár, amint a Playboy az eszembejutott, újból megfontoltam ezt a lehetőséget.
Jamie és Madeleine forró pillantgatásai kezdtek kiborítani. Az a borzalmas Croissant a gyomromban újra mozgolódni kezdett… Ron, vigyázz…
James kicsatolta az övét, és felállt a helyéről.

- És most megyek anya, meglátogatom a toalettet – közölte vigyorogva.
- Megmondtam, Harry Potter, megmondtam! – mérgelődtem.
- Azt mondta, vécére megy – válaszolt Harry dühítően nyugodtan.
- Azt mondta! Te talán szólnál a helyében, hogy mész a vécére smárolni az új szerzeményeddel?
- Ginny, ha hazajövünk, beduglak egy gumiszobába.
Merlinem, hogy nincs egy értelmes lény ezen a földön!
Bezzeg a drága férjem, akkor már nem volt olyan nyugodt, mikor a fiacskája a szokásosnál is borzosabb fejjel, felálló gallérral, és elvarázsolt tekintettel jött vissza a vécéről!
- Remélem, miután elvégezted a DOLGOD, sokkal jobban érzed magad James – morgolódtam.
- Sokkal jobban – vigyorgott. Madeleine akkor lépett be újra az első osztály fedélzetére. Hát, a blúza nem éppen úgy nézett ki, mint annak előtte.
És akkor éreztem meg Madeleine illatát. Jamesből áradt az a francia bűz…
És akkor jött el annak az ideje, hogy magamhoz ragadjak egy papírzsákot, és megtöltsem.
- Nem vagy te véletlenül terhes? – tette fel a kérdést Harry, miután úgy tűnt, kihánytam magam. De sajnos ennek gondolatára újra kitört rajtam a hányinger. Utaskísérők hada rohant oda hozzám, hogy ápolgassanak. Az egyik egy palack ásványvizet nyújtott – nem értettem, miért vág olyan rémült képet, miután egy levegőre legurítottam az egészet. De jobban voltam.
- Harry, én nem akarok nagymama lenni! – jelentettem ki sírós hangon. Ezt megint az egész fedélzet hallhatta.
- Mivan?! – reagált Albus és Lily.
- Anyaa, már megint kezded? – szólt hátra bosszúsan James. – Madeleine-t ismerem!
- Igen, úgy egy órája.
- Nem! Madeleine Morrisont 6 éves koromban ismertem meg, mikor Lily még Pansy Parkinson babákért bőgött!
- De csak, mert meg akartam kopasztani őket!
- Tudod! A játszóházban.
Majdnem eldobtam az agyam. James igazat mondott! Kiskorukban a bevásárló körútjaim alkalmával bedugtam őket egy játszóházba, ahonnan nem akartak kijönni. És tényleg halálosan beleszeretett valami Madeleine-be, habár fogalma sem volt a szerelemről, amíg még találkoztak, az imádata egyre csak fokozódott. És úgy látszik, Maddie sem felejtette el az én gyermekemet…
- Ne már! Ez tényleg az a liba, aki elcsórta tőlem a kedvenc babámat! – kiáltott fel Lily.
Már megint vesztettem.
- Húsz perc múlva landolunk Párizs, Charles de Gaulle repterén, kéjük az asztalokat helyezzék függőleges állásba, és kössék be a biztonsági öveket!

Mindannyian eleget tettünk a kérésnek, aztán én tovább faggattam Jamest.
- De miért nem szóltál előbb? Különben is, hogy kerül ő ide?
- Azért, mert imádom azt az aggódó arckifejezésedet. Madeleine próbaidőn van, utaskísérőnek tanult, de még egy évet várnia kell, mielőtt munkába állhat.
- És mi jót csináltatok még a WC fülkében, ha megkérdezhetem? – érdeklődött Harry. A szemöldököm minimum a tarkómig siklott. Először Jamesre néztem, aztán Harryre. Mindkettő ugyanúgy vigyorgott.
- Ne nézz így – szólt James. – Madeleine volt az, aki lesmárolt, én a hogyléte felől érdeklődtem…
- Plusz kigomboltad a blúzát – tettem hozzá idegesen.

James megrázta a fejét, előrefordult, és kibámult az ablakon.

- Látod, azért ez a Madeleine se semmi. Simán kirúghatnák ezért – súgta Harry.
Csak hümmögtem, és ellenőriztem Hugót, sokat értette-e az elmúlt 10 perc történéseiből. Szerencsére inkább Rose-t piszkálta. A Weasley család talán nem is tudja, hogy Potteréknél már megint megy a fesztivál…

***

Mindenféle nyávogás nélkül cipeltem Lily kézipoggyásznak nevezett táskáját.
- Hoztad az egész szobát? – kérdeztem nyögdécselve. Harrynek végre eszébe jutott elvenni tőlem a táskát, és végre felszabadultan nézegethettem a párizsi repülőtér boltjainak a kirakatát. Végül a kis csapatunk leragadt egy újságosbódénál.
- Jaj ne, ez a Hugh Hefner mikor akar már meghalni? – kérdezte Albus, valószínűleg Harrynek célozta a kérdést, bár válasz nem volt James heves tiltakozása miatt. – Hány éves? Száz? Ezer?
- Anya, szerinted James minden fiú osztálytársa olvassa a Playboyt? – kérdezte Lily.
- Biztos van kivétel – vontam meg a vállam. – Azért nem mindenki olyan.
- De nekem is úgy kéne kinéznem, mint azok a nyulak?
- Hugh Hefner tényleg tud a varázslókról? – kiáltott fel Hugo, mire Rose befogta a száját.
- Szerinted akkor a varázslók honnan tudnának róla, te nagyon okos? – válaszolt lenézően James.
- Nincs jobb témátok?! – rivallt rájuk Hermione.
- Szóval…? – bizonytalankodott Lily.
- Merlin ments, hogy úgy nézz ki, mint azok az agyatlan grilltyúkok.
Lily láthatóan nem volt elégedett a válasszal, úgyhogy inkább csatlakozott Rose-hoz, aki épp valami tini magazint olvasott.

- Elbúcsúztál Madeleine-től? – kérdeztem Jamest.
- Ahaa… Leírta a címét. Azt akarja, hogy írjak.
- No lám, félsz az elkötelezettségtől? – lépett oda Harry.
- Dehogy, csak fáradt vagyok – mondta, és le is ült egy padra.

Ron és Hermione már megint kávéztak, Lily és Rose belemerültek a tini magazinba, Hugo fel-alá rohangált, Albus pedig magában szitkozódott.

- Haragszol? – kérdezte Harry, és átölelt.
- Nem, már nem. De azért fontold meg a James-dolgot. Szerintem akkor sem normális…
- Csak azért hiszed, mert Ginnyből vagy. Nem volt elég a hat fiútestvér?
- Jaj, olyan vagy… - nevettem. – De komolyan, nézd meg Albust. Neki barátnője sincs, nemhogy…
- Mert Albus Harryből van. James pedig Jamesből.
- Na jó, hagyjuk.
- Szerintem is – búgta, és…
- Anyaaa!

Nem igaz, hogy nem lehet már smárolni sem!