- Hová lett ez a szerencsétlenség meg a barátnője?! – bosszankodott James, ahogy a hatalmas tölgyfaajtón betóduló tömeg közepén, lábujjhegyre állva kereste barátját.
- Lucy nem a barátnője – szögezte le Sirius, aki szintén jobbra-balra kapkodta a fejét. – Holdsáp csak kalauzolja. Ez nem azt jelenti, hogy feltétlenül össze is kell jönniük.
- Miért ne? – csatlakozott a témához Peter is, aki alacsony termetéből adódóan, meg se próbált áttekinteni a diáksereg feje fölött, hogy megtalálja barátját. – Elég sok időt fognak együtt tölteni, ha Holdsáp feladata mindent megmutatni neki. Kizárt, hogy ne kerüljenek közelebb egymáshoz.
- Hé, ugyanarról a fiúról beszélünk?! – fortyant fel Sirius. – Holdsápról van szó, gyerekek! Úgy ismeritek őt, mint aki visszaél egy ilyen helyzettel?
James összeráncolt homlokkal töprengett, de mikor meglátta a két ismerős arcot egy éppen fékező fiákeren, nyomban kiment a fejéből minden gondolat. Néhány perc dulakodás és lökdösődés után Remus és Lucy csatlakoztak hozzájuk, majd együtt léptek be az előcsarnokba, ahol McGalagony professzor már várt rájuk. Remus megkönnyebbült, hogy a nap további részében már nem neki kell foglalkoznia a lánnyal, és vigyorogva, őszinte jóindulattal kívánt sok sikert a lánynak, mielőtt elindultak volna a házuk asztalához.
- Kösz mindent – mosolygott rá Lucy, akin szemmel láthatóan eluralkodtak a lámpaláz tünetei.
- Találkozunk a Griffendél asztalánál! Foglalunk neked helyet – kacsintott rá Sirius, mire Remus alig észrevehetően rátaposott a lábára.

A négy fiú, miután helyet foglaltak szokásos helyükön, végre hallgatóság nélkül beszélgethettek.
- Na, bejön a csaj? – támadt neki rögtön James.
- Nem értem, mire célzol – felet kimérten Remus, s még mielőtt barátja bővebben kifejthette volna kérdését, elterelte a témát. – Na és Evans? Mi lesz most, bocsánatot kérsz tőle?
- Pff! – horkant fel James. – Miért kérnék? Nem csináltam semmi rosszat!
- Nem, tényleg nem. Csupán nonverbálisan elkezdted levetkőztetni, ebben tényleg nincs semmi rossz – gúnyolódott Remus, s még mielőtt barátja visszavághatott volna, Peter vékonyka hangja kizökkentette őket.
- Kezdődik a beosztás! Lucy is ott van! – Valóban, az elsősök hosszú sora végén ott állt a hajtincsét lázasan tekergető lány is.
- Griffendéles lesz – jelentette ki már sokadszorra Sirius, miközben kipenderített egy másodévest a székből, melyet a lánynak foglalt.
- Ilyet ne is mondj – borzongott meg látványosan Remus. – Akkor hogy passzolnám le egy másik prefektusnak?
- Le akarod passzolni?! – hüledezett barátja. – Megáll az eszem, te tiszta hülye vagy… - csóválta a fejét, majd tekintetét ismét Lucyra irányította, és hevesen integetni kezdett neki.

Lucy félénken bár, de felemelte a kezét, hogy aztán a levegőben finoman zongorázva viszonozza a gesztust. Jelenleg azonban sokkal fontosabb dolga volt annál, minthogy zavarba jöjjön Sirius viselkedésétől. Az igazgató éppen megkezdte év eleji beszédét, melyben arra is sort kerít majd, hogy bejelentse az új diák érkezését.
Új diák… Lucy hátán végigfutott a hideg a gondolatra. Előre látta, hogy hátralévő iskolás éveiben nem igen szabadulhat majd ettől a jelzőtől, s bárhová is megy majd, mindenütt így fogják emlegetni.
- És akkor most következzék a beosztás! – Dumbledore bejelentése azonnal kizökkentette gondolataiból. Folyamatosan a haját babrálta, s miközben végignézett a száz meg száz őt fürkésző diák arcán, gyomra aprónyira zsugorodott, s úgy érezte, menten meggyullad abban az idegesítő, hosszú fekete talárban, amit még a vonaton magára kellett vennie. Mindezt tetézte még a mellette ugrabugráló kis elsőévesek találgatása is, hogy vajon ki melyik házba fog kerülni. Lucyt is izgatta a kérdés, s míg megkezdődött a ceremónia, átfuttatta tekintetét a négy ház asztalainál sorakozó diákseregen. Az elsőnél csupa zöld-fekete taláros gyerek nézett vissza rá, s nem kerülte el a figyelmét, hogy két lány, egy szőke és egy fekete hajú, rámutogatnak, majd mondanak valamit asztaltársaiknak, s harsány nevetésben törnek ki. Libabőrös lett a karja. Csak ne a mardekárba kerüljön. Szemeivel a következő asztal diákjait kezdte fürkészni, ahol csupa kék-fekete taláros nebuló sugdolózott, minden valószínűséggel róla. Hollóhátasok, szorgalmas jó tanulók - futottak át az agyán Sirius szavai. A harmadik asztalnál sárga-feketébe öltözött gyereksereg vigyorgott, de ők inkább a kisebbeket figyelték, s róla aligha vettek tudomást. Lucy nagyot sóhajtott. - Hugrabug, jövök! – gondolta magában. Az utolsó asztalnál, ahol piros-fekete talárosak tekintettek vissza rá, megpillantotta a rá vigyorgó Elodie-t, ahogy feltartott hüvelykujját mutatja neki, s mellette Lily Evanst, aki hasonló barátságos mosollyal bátorította.

- Donaldson, Lucy! – hallotta váratlanul McGalagony hangját, s ettől kezdve úgy érezte, nem is ő irányítja a testét. Lassú, komótos tempóban indult meg a tanári asztal elé kitett háromlábú székhez, melyen már várta őt a rongyos Teszlek Süveg. Szíve a torkában dobogott, fülében ezernyi tücsök ciripelt, szinte már nem is hallotta az igazgató beszédét, ami arról szólt, hogy ő maga honnan jött, s melyik évfolyamba fog járni ezentúl új diákként.

oOo

- Hajrá Lucy – motyogta maga elé Sirius, ahogy a tanári asztal előtt végigsétáló lányt nézte. Remus próbált közömbösnek látszani, így ahelyett, hogy ökölbe zárt marokkal szurkolni kezdett volna Lucynak, ahogy barátai tették, morogva megjegyezte, mennyire unja már a beosztást, és áttérhetnének végre a vacsorára. Ez volt a látszat. A valóságban az ő szíve majdnem olyan szaporán dobogott, mint a lányé, aki pont ebben a pillanatban húzta fejére a Süveget. Eltelt néhány másodperc, majd a Teszlek Süveg, hatalmasra kerekítve a szájként használt hasadékot, elordította magát: GRIFFENDÉL!!! A következő pillanatban, Remus megfeledkezve saját magáról, a többi griffendélessel együtt üdvrivalgással, levegőbe bokszolással, és fülig érő vigyorral az arcán fogadta a megszeppent lányt, aki bár magán kívül volt az örömtől, hirtelen azt se tudta mit mondjon a hátát lapogató, gratulációkat zengő diákseregnek. Arra, hogy Sirius hirtelen megragadta a kezét, és szorosan magához ölelte, már végképp nem tudott mit reagálni.

oOo

- Ez… ez… ez a hely fantasztikus! – ámuldozott Lucy, ahogy a tanévnyitó vacsora végeztével belépett a Griffendél klubhelyiségébe. Remus, aki éppen lelkesnek nem nevezhetően magyarázta a Kövér Dáma biztonsági rendszer használatát, még csak most ért oda mellé.
- Lucy, figyelsz te rám? – szakította félbe beszédét, ahogy a kandallóban ropogó tüzet bámuló lányra nézett.
- Persze figyelek – vágta rá Lucy, majd szavai ellentétének alátámasztására megindult az ablakok felé. – Mekkora ablakok, te jó ég! És micsoda párkányaik vannak! Ide bármikor ki lehet ülni olvasni vagy…
- Vagy közelebbi ismertséget kötni – fejezte be a mondatot a maga elképzelése szerint Sirius. – Örülhetsz, hogy nem a Mardekárba kerültél, az ő klubhelyiségük a tó alján van. Egy darab ablakuk sincs.
- Te meg honnan tudod, hogy hol van a Mardekár klubhelyisége? – kérdezte csodálkozva Lucy, mire a fiú roppantul fontosnak érezte, hogy köszöntse egy ismerősét, aki éppen most mászott át a portrélyukon. Remus megköszörülte a torkát, mire Lucy észbekapott, és ismét felé fordult.
- Öhm… Bocsi… Hol is tartottunk?
- Éppen el akartam mondani, hogy jutsz el a hálókörletedbe – felelt Remus, majd a jobb oldali csigalépcső elé lépett. – A bal oldali lépcső a fiúkhoz vezet, ez pedig a lányokhoz. Beszéltem McGalagonnyal, és azt mondta, a huszonkettes szoba a tied. Ha felmész, onnan már magad is megtalálod. Azt hiszem, három vagy négy szobatársad lesz, ez nem okoz problémát, ugye?
- Nem, semmiség. A régi sulimban nyolcan voltunk egy szobában – tette hozzá, bár volt egy olyan érzése, hogy Remust ez nem igazán érdekli. – Nos, akkor, még egyszer köszönök mindent. Jó éjt, majd holnap találkozunk!
- Igen, jó éjt – biccentett Remus, majd miután Lucy eltűnt a lépcső végén, fájdalmas nyögéssel ledobta magát egy kényelmes fotelbe.

- Valami gond van Holdsáp? – ült le a karfára James, jobb kezével a háttámlának támaszkodva.
- Gond? Á, dehogy, nincs semmi. Leszámítva, hogy az elkövetkezendő hetekben játszhatom a bébicsőszt.
- Úgy csinálsz, mintha az olyan rossz lenne – ült a másik karfára vigyorogva Sirius. – Panaszkodsz itt állandóan, pedig egy tök jó csajjal töltheted ezen túl minden percedet!
- Tök jó csaj?! – horkant fel Remus. – Én nem láttam benne semmi különlegeset! Pont olyan, mint Elodie, Miranda, Ashley vagy Lily…
- Hé! Evansről szállj le! Ő vérbeli jó csaj! – támadt neki James.
- És Lucy is! – tette hozzá Sirius.
- Oké – adta be a derekát Remus. – Mondjuk, hogy jó csaj. És akkor mi van? Attól még nekem kell elkísérnem majd minden órájára, ha nem tudja, hol a terem, meg nekem kell bemutatnom neki a tanárokat, és nekem kell segíteni neki beilleszkedni, meg…
- Meg mindezen tevékenységek során fel is szedheted! – fejezte be a mondatot vigyorogva James, majd ábrándozó szemekkel kitekintett az ablakon. – Mit meg nem adnék, ha egy ilyen szituációba kerülnék Evanssel!
- Én nem akarom felszedni – vágta rá kimérten Remus.
- Jaj, Holdsáp… kicsi, gyerekes Holdsáp…- szorította kezét a szemére Sirius sírást szimulálva. – Reménytelen eset vagy…
- Nem vagyok az – sziszegte Remus összeszűkült szemekkel.
- Már ne haragudj kedves Holdsáp, de Tapmancsnak igaza van – állt legjobb barátja pártjára James. – A tény, hogy ki akarsz hagyni egy ilyen lehetőséget, nem gyerekes viselkedés? Az, hogy neked nem jön be Lucy, csupán egy kifogás arra a következményre, hogy rálépj az udvarlás rögös útjaira.
- Már te se haragudj Ágas, de sérti a fülemet az udvarlás szót, pont a te szádból hallani! – vágott vissza a fiú, akiben már kezdett igazán felmenni a pumpa. – Ha ennyire benne vagy a témában, miért van az, hogy Lily a mai napig hányingert kap, ha meglát?
- A szívembe gázoltál – szipogott szívére szorított kézzel, színpadiasan James.
- Ne tereld a témát! – emelte fel a hangját Sirius, majd lepattant a földre, és két kezét a karfára támasztva Remus fölé hajolt, úgy, hogy már csak néhány centire volt egymástól az arcuk. – Szeretnél összejönni Lucy Donaldsonnal? Igen, vagy nem?

Remus összeráncolt homlokkal esett töprengésbe. Nem értette, barátai miért nem akarnak leszállni erről a témáról, ha egyszer nagyon jól tudják, hogy a benne rejlő vérfarkasnak köszönhetően úgysem lehet barátnője soha, mégha szeretne sem. Igen, bejött neki Lucy. Na és?
- Nem akarok – felelt higgadtan, rendületlen arckifejezéssel. Sirius nagyot sóhajtva emelkedett fel, majd eltökélt hangon így szólt:
- Oké. Ha te nem, akkor majd én bevetem magam.
- Tapmancs, hülye vagy? – nézett rá elképedten Remus.
- Miért, neked úgysem jön be – felelt a fiú gúnyosan, miközben hátrasimította fekete haját, majd elindult a fiúk hálókörlete felé. – Miért hagynám, hogy elhervadjon a virág, ha egyszer le is téphetem?
- A virágot, vagy Lucyról a ruhát? – kuncogott James, miközben barátja után sietett.
- Mindkettőt Ágas. Mindkettőt – mosolygott sejtelmesen Sirius. Néhány másodperc múlva, mikor eltűntek a hálóba vezető ajtó mögött Peterrel a nyomukban, a vihogásuk zaja is elnémult. Remusra túl hirtelen zúdult rá a csend és a magány. Lábait a mellkasához húzta, majd átkarolta őket. Vajon mit fog tenni Lucy, ha Sirius valóban elkezdi neki csapni a szelet?